Liping 2013.05.31. 01:51

Hospitalizálás 2.

No, hol is kezdjem?

Az volt, hogy tegnap nagyon szerencsétlenül sikerült legurulnom egy lépcsőn (még csak nem is azon a hosszún), aminek következtében felrepedt kissé a bőröm is és összevéreztem mindent. Az esés némi elszédülés következménye volt, valszeg leesett a vércukrom, mert mostanában elég keveset eszek. Így épp tegnap az eset idején még éhgyomorra voltam kb. fél 1-kor.

Amikor éreztem, hogy kezdek elgyengülni, még próbáltam kapaszkodni, de aztán az izmocskák a karjaimban is megadták magukat. Konkrétan a sebesülés körülményeiről nem tudok mit mondani, az úgy kissé homályos, s egészen addig nem is tudtam, hogy ez van meg vérzek, amíg már pár markos tesis kolléga be nem hozott az ágyikómba.

Nagyon megijeszthettem őket, mert nem sokkal később jött a mentő, amire hordágyon akartak elcipelni, de két kolléga támogatásával saját lábon is ment.

A kórházban aztán végeztek rajtam koponyaCT-t, majd egy másik doki kimosta, fertőtlenítette s összevarrta a sebemet. A szemöldöktől kissé kijjebb van a haj felé, ha marad is valami nyoma, a hajam úgy is takarni fogja. Viszont most van egy nagyon buta kötés a fejemen, plusz a véres hajamat is meg kéne mosni, csak nem tudom, hogy vitelezzem ki anélkül, hogy a sebet is összevizezzem, amitől szigorúan óvtak.

Máskülönben jól vagyok, mire összevarrtak, addigra a testem is helyrejött a fekvéstől, nem szédültem tovább. De tudtam én ezt már az elején, csak pihenni kellett volna hagyni...

Kaptam gyógyszereket is, ez össznemzeti mánia lehet itt. Egyiket napi 1x, másikat napi 2x.

Amikor beértünk, a kolléga, miután felvették a legfontosabb adataimat meg határoztak a szükséges vizsgálatok felől, a kasszánál befizetett 260 yuant, hogy utólag ezt még kellett-e toldozgatni, azt nem tudom, de a CT meg a sebvarrás biztosan benne volt.

Cserébe a sérülésért, tegnap meg ma nem tanítok, ez is valami. Jövő héten szerdától, 5-től meg egészen 16-ig szünet lesz, mert az alsós és felsős végzősök írják a végső tesztjüket. Max. szerdán kiszedetem a fejemből a varratot, úgyhogy a szünetre már remélhetően teljes erőbedobással készülhetek majd.

Címkék:kína kórház fengjie 3 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://szecsuan.blog.hu/api/trackback/id/tr815336913

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

rudai gyerek 2013.05.31. 19:31:47

Nagyon elszontyolító dolog kapcsán adtál kis betekintést a kínai egészségügyi rendszerbe. Még egyszer elő ne forduljon!

Mielőbbi jobbulást és pihengetést!!!!

virágelvtárs 2013.05.31. 21:08:01

@rudai gyerek: Nézd meg Veve ezzel kapcsolatos posztját, na az, ami van. Testközelből nem jó, én mondom.

A blogról

Közép-, Nyugat- majd Dél-Kína, Vietnám és megint Kína után Veve jelenleg az Ír-szigeten tengődik, de azért továbbra is igyekszik minden érdemlegesről beszámolni a blog hasábjain...

Utolsó kommentek

  • scal: @virágelvtárs: hát cirka 7 évvel később ellenkeznék veled, 2018-ban amikor én voltam kint az állam vakargattam a hihetetlen olcsó árak mellett, (én Zhengzhouba mentek ki kétszer) és lényegében úgy é... (2021.07.05. 22:40) Amiért jobb lenne örökre Kínában maradni 6. (?) - Árstabilitás
  • scal: Nagyon jó :) igazán kár hogy már nem írod a blogot, és még nagyobb baj hogy megkésve találtam rá, bár meg kell mondjam tök jó volt mindezt saját magam megtapasztalni. Egy varázslatos mesevilág ez. (2021.07.05. 18:17) Mire számíthat egy nyelvtanár Kínában ? - 1.
  • scal: Ez nagyon durva, amikor 2019 januárjában kint voltam ebből még csak a sárga, piros meg a narancs létezett. De imádtam metrózni :D Nagyban megkönnyítette volna az életemet ha legalább a zöld már léte... (2021.07.05. 17:45) A metróláz 2019-ben sem hagyott alább Kínában
  • scal: Szerintem kicsit túl lett misztifikálva. Alapvetően a camamber/pálpusztai sokkal büdösebb mégis eszik az emberek, mert finom. Én ezzel mikor először találkoztam rögtön a kedvencem lett, mert a sima... (2021.07.05. 17:26) Gasztro: büdös tofu
  • Drizari: Jól döntöttél. (2020.09.16. 12:01) Búcsú
  • Utolsó 20

Címkék

akszu (7) alaer (45) állatkert (5) angol (5) angoltanítás (5) árak (5) áram (8) bangkok (18) bank (5) bankolás (16) béka (8) beteg (18) blog (43) borneó (10) búcsú (5) budapest (6) bürokrácia (6) castlebar (28) changsha (11) chongqing (27) család (7) dalian (8) diákok (66) doha (12) drveve (21) egyetem (7) élet (279) eső (6) facebook (6) fengjie (194) férj (7) feszkó (8) fősuli (72) fűtés (6) gaszto (5) gasztro (93) guangzhou (9) határ (11) hazatérés (16) hazaút (14) hétvége (10) hideg (7) (6) hongkong (26) hubei (6) hülyeveve (9) humen (43) időjárás (23) internet (9) írország (37) kaja (74) kampusz (16) karácsony (9) katar (17) képek (9) Kína (11) kína (955) kína tartományai (8) kirándulás (12) költözés (14) komment (6) kórház (6) koronavírus (6) kota kinabalu (16) középsuli (37) közlekedés (14) krabi (11) ktv (7) lakás (9) lakhatás (15) laptop (7) magyarország (15) malajzia (34) melakka (6) metró (30) moszkva (5) munka (99) munkakeresés (7) munkavállalás (7) nha trang (52) nyár (8) nyaralás (5) nyelvsuli (24) oroszország (5) összegzés (6) ovi (10) pattaya (7) peking (16) pénz (10) pénzváltás (5) piac (5) qatar (12) repjegy (6) reptér (7) repülés (7) sabah (11) saigon (6) sanya (15) shanghai (9) shenzhen (148) sport (5) suli (11) szingapúr (11) szünet (14) tájfun (11) tanítás (50) tavasz (5) teknős (7) tél (9) telefon (6) tengerimalac (7) thaiföld (50) tianjin (6) tibet (7) trảng bom (5) ügyintézés (16) újév (7) ünnep (11) urumcsi (6) utazás (125) vacsi (6) város (17) vasút (15) vendégposzt (9) vietnam (66) vietnám (6) virágelvtárs (9) víz (5) vizsga (32) vizsgáztatás (6) vízum (9) vonat (12) wanzhou (7) wenzhou (7) wuhan (186) xianning (177) xinjiang (27) Címkefelhő
süti beállítások módosítása