Liping 2013.03.21. 13:24

Új lehetőségek

Tegnap beszélgettem egy kollégával egy hubei-i egyetemről. Úgy ajánlottak neki, s adták meg a skype-os azonosítómat. Jópár dolog szóba került, de hogy ne kerülgessem a forró kását, a hanghívás végére munkát kínált fel az ottani suliban.

Az eddigi infók alapján elég meggyőző a hely, van angol szakos képzésük is, s az ottani fiatalok számára van szükség a külföldi tanerőre. Az osztálylétszámok max. 30 fősek, s rendes önálló tárgyam lehetne ott, nem ilyen kiegészítő, mint itt.

Az egyetem közvetlenül Wuhan közelében van, lényegében a Jangce mellett, csak kicsit már lejjebb, mint Fengjie.
Csábító, bevallom, de egyelőre nem tudom még, mi lesz. Mindenesetre azt elhatároztam, hogy amíg nem dől el teljesen, addig többet már nem hozom itt fel ezt a témát.

Nyárig továbbra is írok majd az itteni életemről, aztán hazamegyek. Hogy szeptemberben folytatódik-e új történetekkel a blog, azt majd csak szeptemberben fedem fel az olvasóim előtt. De mint látható, ha lesz is folytatás, az már lehet hogy nem Szecsuánban fog zajlani.

Rövidhír: Ma van Mengsi születésnapja. Kapott tőlem egy plüssmackót, nagyon örült neki.

Címkék:kína élet tanítás hubei fengjie 5 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://szecsuan.blog.hu/api/trackback/id/tr265159538

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

rudai gyerek 2013.03.21. 14:47:36

Nos, a többiek nevében nem beszélhetek, az viszont biztos, hogy amíg posztolsz, én fogom olvasni :-)))

skatalites 2013.03.22. 17:15:34

szia Liping,

Gratulálunk a blogodhoz. Jó ideje olvasgatjuk. Tetszik ,ahogyan írsz a körülményeidről, az emberekről és baráti kapcsolataidról.
Változásokról.Érződő a vonzalmadról a(nem csak)mai Kínához. De nincsen "sárgalázad" :). Köszönjük a sok -sok hasznos információt. Köszönjük, ahogy láttatod a mai Kínának egy "pici" szegletét! Általad ismerhettünk meg más honfitársainkat, és általad olvashattunk részben más blogot is.
Szeretnénk, ha még írnál a mindennapjaidról.Bármiről, mi várjuk...

üdv.
Piroska & István:)

Liping 2013.03.24. 08:34:23

@skatalites: Sziasztok!

Köszönöm a dícséretet, örülök, hogy kitartotok. Mostanában kicsit nehezebben találok témát, mert elég egysíkúan telnek a napjaim, de azért igyekszem írni.

Mézes Tenyér 2013.03.24. 13:07:40

Nyugi, az itteni függőket szerintem minden érdekel, kiposztolhatod a villanyórát is alulról, ha írsz hozzá két mondatot, megesszük:)

A blogról

Közép-, Nyugat- majd Dél-Kína, Vietnám és megint Kína után Veve jelenleg az Ír-szigeten tengődik, de azért továbbra is igyekszik minden érdemlegesről beszámolni a blog hasábjain...

Utolsó kommentek

  • scal: @virágelvtárs: hát cirka 7 évvel később ellenkeznék veled, 2018-ban amikor én voltam kint az állam vakargattam a hihetetlen olcsó árak mellett, (én Zhengzhouba mentek ki kétszer) és lényegében úgy é... (2021.07.05. 22:40) Amiért jobb lenne örökre Kínában maradni 6. (?) - Árstabilitás
  • scal: Nagyon jó :) igazán kár hogy már nem írod a blogot, és még nagyobb baj hogy megkésve találtam rá, bár meg kell mondjam tök jó volt mindezt saját magam megtapasztalni. Egy varázslatos mesevilág ez. (2021.07.05. 18:17) Mire számíthat egy nyelvtanár Kínában ? - 1.
  • scal: Ez nagyon durva, amikor 2019 januárjában kint voltam ebből még csak a sárga, piros meg a narancs létezett. De imádtam metrózni :D Nagyban megkönnyítette volna az életemet ha legalább a zöld már léte... (2021.07.05. 17:45) A metróláz 2019-ben sem hagyott alább Kínában
  • scal: Szerintem kicsit túl lett misztifikálva. Alapvetően a camamber/pálpusztai sokkal büdösebb mégis eszik az emberek, mert finom. Én ezzel mikor először találkoztam rögtön a kedvencem lett, mert a sima... (2021.07.05. 17:26) Gasztro: büdös tofu
  • Drizari: Jól döntöttél. (2020.09.16. 12:01) Búcsú
  • Utolsó 20

Címkék

akszu (7) alaer (45) állatkert (5) angol (5) angoltanítás (5) árak (5) áram (8) bangkok (18) bank (5) bankolás (16) béka (8) beteg (18) blog (43) borneó (10) búcsú (5) budapest (6) bürokrácia (6) castlebar (28) changsha (11) chongqing (27) család (7) dalian (8) diákok (66) doha (12) drveve (21) egyetem (7) élet (279) eső (6) facebook (6) fengjie (194) férj (7) feszkó (8) fősuli (72) fűtés (6) gaszto (5) gasztro (93) guangzhou (9) határ (11) hazatérés (16) hazaút (14) hétvége (10) hideg (7) (6) hongkong (26) hubei (6) hülyeveve (9) humen (43) időjárás (23) internet (9) írország (37) kaja (74) kampusz (16) karácsony (9) katar (17) képek (9) Kína (11) kína (955) kína tartományai (8) kirándulás (12) költözés (14) komment (6) kórház (6) koronavírus (6) kota kinabalu (16) középsuli (37) közlekedés (14) krabi (11) ktv (7) lakás (9) lakhatás (15) laptop (7) magyarország (15) malajzia (34) melakka (6) metró (30) moszkva (5) munka (99) munkakeresés (7) munkavállalás (7) nha trang (52) nyár (8) nyaralás (5) nyelvsuli (24) oroszország (5) összegzés (6) ovi (10) pattaya (7) peking (16) pénz (10) pénzváltás (5) piac (5) qatar (12) repjegy (6) reptér (7) repülés (7) sabah (11) saigon (6) sanya (15) shanghai (9) shenzhen (148) sport (5) suli (11) szingapúr (11) szünet (14) tájfun (11) tanítás (50) tavasz (5) teknős (7) tél (9) telefon (6) tengerimalac (7) thaiföld (50) tianjin (6) tibet (7) trảng bom (5) ügyintézés (16) újév (7) ünnep (11) urumcsi (6) utazás (125) vacsi (6) város (17) vasút (15) vendégposzt (9) vietnam (66) vietnám (6) virágelvtárs (9) víz (5) vizsga (32) vizsgáztatás (6) vízum (9) vonat (12) wanzhou (7) wenzhou (7) wuhan (186) xianning (177) xinjiang (27) Címkefelhő
süti beállítások módosítása