Liping 2013.01.13. 18:42

Felemás hétvége

A Főnix-hegyi túra az esőre való tekintettel elmaradt, de nem nagyon bántam, mert szívesebben maradtam itthon.
Szombaton aztán nem annyira jó irányba fordultak események. A nappalim megmaradt működő konnektorja (a másik már november elején bemondta az unalmast) fogta magát, s kissé szétolvadt. A két hősugárzót nem nagyon bírja, s oktalan módon bekapcsoltam a rezsót is a sütéshez (a konyhai konnektorról), anélkül, hogy az egyik melegítőt hatástalanítottam volna.

A biztosítékot lecsapta, ez nem is olyan nagy baj, de előbb még szépen elfüstölt. Nem egy mestermű az áramkörök kivitelezése eleve, s a kábelek is nagyon vékonyak, nem ekkora áramfelvételre lettek optimalizálva.
Jobb híján a hálóból előkotortam egy hosszabbítót, s most a fürdőből kihozott vezetéken megy a számítógép és a hűtő.

Mivel a konyhai bemenet alsó része is megadta magát, így a vízmelegítő a hálóba került áthelyezésre. Az egyik hősugárzó is üzemel, azt sikerült a leolvadt konnektor felső bemenetéhez csatlakoztatni, ugyanis az is megúszta.

Ebben a tudatban vártam a hétfőt, amikor is a kedves villanyszerelő szaki kénytelen lesz helyrehozni a károkat. De ez még nem a vége a történetnek. Ma, mialatt a dizájn bűvölése zajlott, valami kopogásra lettem figyelmes. A fülest lekapva láttam is, hogy a konyha és a nappali közt a falból csöpög a víz, fenntről. Kissé át is ázott a fal. Raktam alá egy vödröt, sok szerencsére nem szivárgott le, s tudtam, hogy a zuhanyzással hamar végeznek odafenn.
Kicsivel később a hálóban jártam, s sajnos ott kicsit több víz szivárgott át, egész pontosan van egy gyönyörű tócsa a szoba közepén.
Szerencsére nem folyt rá a padlót leszámítva semmire, de elég durván fest, s így hétfőn kénytelenek lesznek kissé nagyobb munkába fogni a karbantartók. Előre várom.

Ja, és volt itt Mengsi, aki hozott egy adag sült csirkét, amit az édesanyja küldött. Finom is volt. Ugyancsak ő meghívott egy esküvőre, amit örömmel el is fogadtam. Emiatt ugyan pár napot csúszni fog a kirándulás, de legyen ez a legnagyobb probléma.
De sajnos nem ez az. Ugyanis kiderült, hogy Mengsinek nincs személyi igazolványa. Nem egészen ismerem az itteni szabályozást, de ő eddig problémamentesen elvolt nélküle. A vonatjegy viszont ideát névre szól, s így nekem útlevelet, a helyieknek pedig személyit kell villantani a vásárláshoz. Elmondása szerint az anyja már párszor pedzegette, hogy ebben a korban kéne már neki igazolvány, de valahogy eddig elmaradt a beszerzése.
Ennek köszönhetően ő tutira nem fog velem jönni, azt viszont nem tudom, hogy egyedül is elinduljak-e majd.
Még kitalálom.

Címkék:kína élet utazás áram csőtörés igazolvány fengjie 7 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://szecsuan.blog.hu/api/trackback/id/tr655016123

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ahmet · http://www.tinylittlebigthing.blog.hu 2013.01.14. 06:25:32

Veszel egy jegyet az útleveleddel, aztán fél óra múlva a másik ablaknál egy másikat, szintén az útleveleddel. Ha esetleg valami számítógépes rendszeren kibukna, akkor elhagytad a jegyet. Mengsi meg kifizeti neked.
Problem solved.

Liping 2013.01.14. 20:43:47

@Ahmet: Gondok lehetnek a beszállásnál is, olykor olyankor is kérnek útlevelet. A helyiektől mondjuk lehet nem kérnek iratot akkor már.
De ugyancsak problémás a szállás is, eddigi tapasztalataim alapján olyankor mindenki iratait kérik.

Ahmet · http://www.tinylittlebigthing.blog.hu 2013.01.15. 06:30:04

@Liping: Azt hittem a szállás az megoldott. Igen, szállodában mindig kérnek mindenkitől papírokat, de vonaton, vagy buszon én még az életben nem láttam, hogy kértek volna.
Sőt, tudok olyanról, aki ideiglenesen lezárt területekre utazott busszal, amire egy kínai vett neki jegyet. (Külföldinek nem adtak volna) Mivel volt jegye, kicsit néztek bután, de felengedték a buszra... :)
Nem emlékszem, de úgy rémlik, hogy a hagyományos vonatjegyre nem írják rá az igazolványszámot. Buszjegyre tuti nem.

meihekou 2013.01.15. 09:23:57

@Ahmet: A vonatjegyen rajta van a név és az igazolványszám,ha jól emlékszem tavaly januárban vezették be ezt a rendszert.Soft sleeperen eddig mindig kérték az igazolványokat mindenkitől,beleértve engem is és fel is írták az adatokat.Hard sleeperen is előfordult már,hogy ellenőrizték,azonban csak a kínaiakét,az én útlevelem nem érdekelt senkit.Hard seaten még nem utaztam,úgyhogy fogalmam sincs,gondolom ott csak a jegyeket nézik.

kbalazs · http://www.chinabiz.hu 2013.01.16. 03:46:53

Ahogy meihukou is írta, a vonatjegyen rajta van az igazolványszám. Menet közben még nem láttam ellenőrzést, de felszállás előtt a kínaiak személyiét bizony a legtöbb esetben be szokták szkennelni, az útleveleseket ilyenkor általában ellenőrzés nélkül tovább engedik.

A buszon ilyen nem szokott lenni, de pont a tavalyi kínai újévkor láttam erre is példát, ott is csak a kínai ID-kat ellenőrizték felszállás előtt.

A szállásnál nem feltétlenül probléma, pláne egy kínainak.

A blogról

Közép-, Nyugat- majd Dél-Kína, Vietnám és megint Kína után Veve jelenleg az Ír-szigeten tengődik, de azért továbbra is igyekszik minden érdemlegesről beszámolni a blog hasábjain...

Utolsó kommentek

  • scal: @virágelvtárs: hát cirka 7 évvel később ellenkeznék veled, 2018-ban amikor én voltam kint az állam vakargattam a hihetetlen olcsó árak mellett, (én Zhengzhouba mentek ki kétszer) és lényegében úgy é... (2021.07.05. 22:40) Amiért jobb lenne örökre Kínában maradni 6. (?) - Árstabilitás
  • scal: Nagyon jó :) igazán kár hogy már nem írod a blogot, és még nagyobb baj hogy megkésve találtam rá, bár meg kell mondjam tök jó volt mindezt saját magam megtapasztalni. Egy varázslatos mesevilág ez. (2021.07.05. 18:17) Mire számíthat egy nyelvtanár Kínában ? - 1.
  • scal: Ez nagyon durva, amikor 2019 januárjában kint voltam ebből még csak a sárga, piros meg a narancs létezett. De imádtam metrózni :D Nagyban megkönnyítette volna az életemet ha legalább a zöld már léte... (2021.07.05. 17:45) A metróláz 2019-ben sem hagyott alább Kínában
  • scal: Szerintem kicsit túl lett misztifikálva. Alapvetően a camamber/pálpusztai sokkal büdösebb mégis eszik az emberek, mert finom. Én ezzel mikor először találkoztam rögtön a kedvencem lett, mert a sima... (2021.07.05. 17:26) Gasztro: büdös tofu
  • Drizari: Jól döntöttél. (2020.09.16. 12:01) Búcsú
  • Utolsó 20

Címkék

akszu (7) alaer (45) állatkert (5) angol (5) angoltanítás (5) árak (5) áram (8) bangkok (18) bank (5) bankolás (16) béka (8) beteg (18) blog (43) borneó (10) búcsú (5) budapest (6) bürokrácia (6) castlebar (28) changsha (11) chongqing (27) család (7) dalian (8) diákok (66) doha (12) drveve (21) egyetem (7) élet (279) eső (6) facebook (6) fengjie (194) férj (7) feszkó (8) fősuli (72) fűtés (6) gaszto (5) gasztro (93) guangzhou (9) határ (11) hazatérés (16) hazaút (14) hétvége (10) hideg (7) (6) hongkong (26) hubei (6) hülyeveve (9) humen (43) időjárás (23) internet (9) írország (37) kaja (74) kampusz (16) karácsony (9) katar (17) képek (9) kína (955) Kína (11) kína tartományai (8) kirándulás (12) költözés (14) komment (6) kórház (6) koronavírus (6) kota kinabalu (16) középsuli (37) közlekedés (14) krabi (11) ktv (7) lakás (9) lakhatás (15) laptop (7) magyarország (15) malajzia (34) melakka (6) metró (30) moszkva (5) munka (99) munkakeresés (7) munkavállalás (7) nha trang (52) nyár (8) nyaralás (5) nyelvsuli (24) oroszország (5) összegzés (6) ovi (10) pattaya (7) peking (16) pénz (10) pénzváltás (5) piac (5) qatar (12) repjegy (6) reptér (7) repülés (7) sabah (11) saigon (6) sanya (15) shanghai (9) shenzhen (148) sport (5) suli (11) szingapúr (11) szünet (14) tájfun (11) tanítás (50) tavasz (5) teknős (7) tél (9) telefon (6) tengerimalac (7) thaiföld (50) tianjin (6) tibet (7) trảng bom (5) ügyintézés (16) újév (7) ünnep (11) urumcsi (6) utazás (125) vacsi (6) város (17) vasút (15) vendégposzt (9) vietnám (6) vietnam (66) virágelvtárs (9) víz (5) vizsga (32) vizsgáztatás (6) vízum (9) vonat (12) wanzhou (7) wenzhou (7) wuhan (186) xianning (177) xinjiang (27) Címkefelhő
süti beállítások módosítása