Amikor nyilvánvalóvá vált, hogy egy évre Kínába megyek, a környezetemtől a lehető legváltozatosabb reakciókat kaptam. Volt aki örült, mások még nálam is lelkesebbek voltak, s volt persze olyan ismerős is, aki inkább az aggodalmának adott hangot.

Az országról élő kép ma sem áll sokkal közelebb a valósághoz, mint régen, csak most már a mértéktelen gagyi és nyomor szinonimájaként élő Kína mellé felküzdötte magát a mindent elsöprő, világ ura, szuperhatalom tévképzet is. Kétségtelen, hogy a pekingi olimpia marketing terén remekül hozta az elvárást, hatására egy hatalmas, a világ dolgait illetően tájékozatlan embertömeg retinájába égett bele a fejlett és erős óriás képe.
Jellemző, hogy míg korábbi beszélgetések során igyekeztem pozitív irányba árnyalni a képet, megértetni, hogy mi zajlott ott le az elmúlt negyedszázadban, addig mostanában rendszerint pont az ellentétes térfélre kerülök, annyira sikerült átesni a ló túloldalára.

Szerencsére azért vannak olyan barátaim is, akiknek a kérdés koránt sem ennyire bonyolult és képesek kizárólag a lényeges szempontokra koncentrálni. Egyikük első reakcióként csak ennyivel indokolta, miért ne menjek: a kínaiaknak kicsi a pöcse.

Nehéz dolgok ezek, itthon is. De odakinn sem fenékig tejföl.
Arról volt szó, hogy a héten már postázzák a meghívót, ehhez képest most derül ki, hogy még milyen dokumentumokra tartanak igényt. Igazából teljesen véletlen hogy más ügyben csináltattam bő két hónapja egy erkölcsi bizonyítványt, annak a postai átfutási ideje másképp lenne cirka másfél-két hét.

Most persze azt mondják, hogy már beadták a papírokat, minden sínen, csak az engedélyt kiadni jogosult hivatal idén szigorított, s már kellenek egyéb papírok is, amik eddig nem. (A böngészés ennek némiképp ellentmond.)

Szóval sanszosabb, hogy csak úgy chabuduo foglalkoztak vele eddig. Bekérték, ami az eszükbe jutott, s mivel már csak egy hónap van, valamelyik hirtelen sürgetőnek találta beszerezni az engedélyemet is. Valahogy mindig ez van. Akárhány ismerős ment ki, a papírjaikat sikerült a legutolsó pillanatban kézbesíteni. Na mindegy, igyekszem nem idegesíteni magam. De azért jó, hogy a repjegyet még nem rendeltem meg, ráér az az utolsó pillanatban is, ha már kezemben a meghívó és van fix dátum. Ilyen csúszkálások mellett sosem lehet tudni.