Liping 2012.10.24. 14:16

Magvas gondolatok

1. Mogyorótejből érdemes a drágábbat venni, az olcsóbb ízetlen, vizezett.

2. Az uborkás ízű chips nem finom.

3. Ha a kínai diákok bőszen helyeselnek valamire, az még nem jelenti, hogy meg is értették, mit akarsz. De ettől még valahogy jobban esik nekik mindent ráhagyni az emberre.

4. A rizsfőző edény határozottan nem funkcionál sütőként.

5. Palacsintakészítésre nem ajánlott a wokot használni, mivel a közepe kicsit magasabb, mint a széle, így ott nem marad zsiradék.

6. Neoncserénél előfordul, hogy felkalapálnak egy új keretet is, a régi mellé. Merthogy az is marad a falon.

7. A kínai osztálytermekben többnyire van kamera.

8. A szürkületkor már fellelhető denevérek határozottan cukik.

9. A házilagos, de jelek szerint eredményes irtás óta már nem fellelhető csótányok viszont nem cukik. És hatalmasak.

10. A dél-kínaiak által beszélni próbált putonghua nagyságrendekkel nehezebben érthető, mint az itteni köznyelv. Még akkor is, ha a nanchangi TV képzett hírolvasója próbálkozik.

Címkék:kína gondolatok fengjie 9 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://szecsuan.blog.hu/api/trackback/id/tr54866442

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

crazyandi 2012.10.25. 13:58:35

Szia!
Nagyon jó olvasni az írásaid, bár nem olyan rég találtalak meg... van még mit bepótolnom:))
Kicsit irigyellek ám, hogy ilyen csodás helyen vagy!!:)))
És mond csak, nem érzed magad magányosnak? Van kivel beszélgetned, úgy kicsit mélyebben a dolgokról?
Honvágyad van? Család, barátok?
Üdv: crazyandi

rudai gyerek 2012.10.25. 20:02:02

És a kínai osztálytermekben miért van kamera? Megelőzés? Könnyebb büntethetőség? Hangfelvételek is készülnek? Lehet uborkás chipset kapni?

Liping 2012.10.25. 22:51:21

@crazyandi: Szia! Üdv neked is itt.:) Nem, nem vagyok magányos, van kihez szólnom, mindamellett van internetem, így akkor beszélek az otthoniakkal, amikor jólesik. Barátommal, családdal napi szinten szoktunk skypeolni.
A honvágy érdekes kérdés. Néhány ember hiányzik, de maga az ország egyelőre a legkevésbé sem. Leszámítva, hogy a nekem kedves személyek nincsenek velem, máskülönben sokkal jobb itt.

@rudai gyerek: Úgy tudom, hogy hangot nem rögzít, s ok nélkül nem is nézik vissza, de ha van valami, akkor legyen dokumentálva.
Igen, van mindenféle uborkás ízű cucc, de mérsékelten vonzó az ízük.

crazyandi 2012.10.26. 12:38:19

Szia!
Nos, ezzel én is így vagyok. A családommal mi is külföldön élünk. Most jelenleg elég vegyes érzésekkel. Na mindegy.
Azt megkérdezhetem, hogy milyen módszerrel tanítod a diákjaidat? Ez nagyon érdekelne engem, hátha pár dolgot elleshetnék!!:))))

Liping 2012.10.26. 23:07:24

@crazyandi: rendkívül esetlegesekkel, mivel nem vagyok képzett pedagógus. Többnyire valamilyen témát járunk körbe, s igyekszem őket beszéltetni, ha kell, példamondatokat adni.
Itt kiemelet tárgy az angol, s van is nekik heti 6 vagy 7, úgyhogy én csak beszédet tanítok, ez is az órám neve.
A piciknél, elsősöknél, akik viszont semmit nem értenek, ott megyek a tankönyvi anyagban előre, amiben van nyelvtan meg minden egyéb, ami felmerül. Ott konkrétan kimerül annyiban a beszédoktatás, hogy mindent felolvasok, amit ők elismételnek. Ha nagyon vacakul, akkor többször.

crazyandi 2012.10.27. 00:02:48

@Liping: Mikor vesztek egy témát, akkor előtte átbeszélitek? Mármint nem egyből bele a sűrűjébe, mert új szavak is felmerülhetnek és esetleg nem érthetik. Majd mikor tiszta a helyzet akkor megbeszélitek az adott témát,nem? Kiejtést is gyakoroltok?

Liping 2012.10.27. 02:48:09

@crazyandi: A nagyok igazából elviekben már sokmindent tudnak. A tankönyveikben vannak olyan feladatok, hogy én is erősen elgondolkozom rajtuk.
A problematikusabb része, hogy beszéd során nehéz belőlük előszedni a tudást. Mivel alapvetően a bevésődéssel operálnak ideát, így ha önállóan kell valamit csinálniuk, olyankor hajlamosak elbizonytalanodni. Ez annyira gyökeresen mély sajátosság, hogy igazán nem tudok ellene tenni, s nekem kell annyiban idomulnom, hogy adok "kész" dolgokat, mondatokat, kifejezéseket. Az eredmény persze az, hogy kevés kivétellel mind ezeket fogja használni, maximum minimális módosítással, de ez van.
Most a tesztek előtt a szövegekből pl. kiszedtem azokat a szavakat, amik szerintem újak lehetnek, s ki is vetítettem nekik a kínai megfelelőkkel együtt.
Ha vannak új szavak, azoknak gyakoroljuk a kiejtését is, a picikkel meg mindennek. Ott én olvasom fel tagmondatonként a leckét, ők meg kórusban utánam, s hasonlóképp a szavakkal is.
Most legutóbbi órán belefutottam velük egy új leckébe, kapásból nyelvtannal, a "one" illetve "ones" kifejezésekkel. Muszáj volt valahogy elmagyarázni, ami egy fokkal most már könnyebb, mióta utánanéztem, hogy kínaiul a szófajok, egyéb nyelvtani alapfogalmak hogy hangzanak, de azért olyan érdekes volt. De megértették.
Aznap, hétfőn, volt még másik 2 elsős órám is, minddel ugyanez a lecke, s valamelyiken épp a tankönyvi példamondaton keresztül magyaráztam a fentit (ha jól rémlik, ez volt: "I have a small nose, but you have a big one."), miközben látom, hogy a hátsó ajtónál nézeget be egy kolléga, talán az osztályfőnökük. Gondolom, mert kínaiul toltam. De igyekeztem nem kizökkenni. Hehe.

rudai gyerek 2012.10.28. 11:40:09

@Liping: Mondjuk lehet, hogy hasznos a kamera, bár nem tudom, hogy felvet-e jogi aggályokat (jó, jó, tudom, hogy Kínában egy picit másként működnek a dolgok).

Amúgy a ti iskolátokban minden teremben van kamera? Ez a dolog meg csak a városokban elterjedt, vagy a vidéki iskolákban is alkalmazzák?

Liping 2012.10.28. 23:21:30

@rudai gyerek: Hát, amennyire én tudom, ennek jogi aggályai otthon sincsenek, ha az emberek tudnak a kameráról, a felvételeket megfelelő adatvédelemmel tárolják, meg talán alá is lehet iratni valamit, hogy beleegyeznek, hogy videó készüljön.
Gondolom itt is megvan a dolognak a törvényes menete.
Sok iskolában nem jártam, de amennyire tudom, többnyire vannak kamerák. Itt nálunk minden osztályteremben van.

A blogról

Közép-, Nyugat- majd Dél-Kína, Vietnám és megint Kína után Veve jelenleg az Ír-szigeten tengődik, de azért továbbra is igyekszik minden érdemlegesről beszámolni a blog hasábjain...

Utolsó kommentek

  • scal: @virágelvtárs: hát cirka 7 évvel később ellenkeznék veled, 2018-ban amikor én voltam kint az állam vakargattam a hihetetlen olcsó árak mellett, (én Zhengzhouba mentek ki kétszer) és lényegében úgy é... (2021.07.05. 22:40) Amiért jobb lenne örökre Kínában maradni 6. (?) - Árstabilitás
  • scal: Nagyon jó :) igazán kár hogy már nem írod a blogot, és még nagyobb baj hogy megkésve találtam rá, bár meg kell mondjam tök jó volt mindezt saját magam megtapasztalni. Egy varázslatos mesevilág ez. (2021.07.05. 18:17) Mire számíthat egy nyelvtanár Kínában ? - 1.
  • scal: Ez nagyon durva, amikor 2019 januárjában kint voltam ebből még csak a sárga, piros meg a narancs létezett. De imádtam metrózni :D Nagyban megkönnyítette volna az életemet ha legalább a zöld már léte... (2021.07.05. 17:45) A metróláz 2019-ben sem hagyott alább Kínában
  • scal: Szerintem kicsit túl lett misztifikálva. Alapvetően a camamber/pálpusztai sokkal büdösebb mégis eszik az emberek, mert finom. Én ezzel mikor először találkoztam rögtön a kedvencem lett, mert a sima... (2021.07.05. 17:26) Gasztro: büdös tofu
  • Drizari: Jól döntöttél. (2020.09.16. 12:01) Búcsú
  • Utolsó 20

Címkék

akszu (7) alaer (45) állatkert (5) angol (5) angoltanítás (5) árak (5) áram (8) bangkok (18) bank (5) bankolás (16) béka (8) beteg (18) blog (43) borneó (10) búcsú (5) budapest (6) bürokrácia (6) castlebar (28) changsha (11) chongqing (27) család (7) dalian (8) diákok (66) doha (12) drveve (21) egyetem (7) élet (279) eső (6) facebook (6) fengjie (194) férj (7) feszkó (8) fősuli (72) fűtés (6) gaszto (5) gasztro (93) guangzhou (9) határ (11) hazatérés (16) hazaút (14) hétvége (10) hideg (7) (6) hongkong (26) hubei (6) hülyeveve (9) humen (43) időjárás (23) internet (9) írország (37) kaja (74) kampusz (16) karácsony (9) katar (17) képek (9) kína (955) Kína (11) kína tartományai (8) kirándulás (12) költözés (14) komment (6) kórház (6) koronavírus (6) kota kinabalu (16) középsuli (37) közlekedés (14) krabi (11) ktv (7) lakás (9) lakhatás (15) laptop (7) magyarország (15) malajzia (34) melakka (6) metró (30) moszkva (5) munka (99) munkakeresés (7) munkavállalás (7) nha trang (52) nyár (8) nyaralás (5) nyelvsuli (24) oroszország (5) összegzés (6) ovi (10) pattaya (7) peking (16) pénz (10) pénzváltás (5) piac (5) qatar (12) repjegy (6) reptér (7) repülés (7) sabah (11) saigon (6) sanya (15) shanghai (9) shenzhen (148) sport (5) suli (11) szingapúr (11) szünet (14) tájfun (11) tanítás (50) tavasz (5) teknős (7) tél (9) telefon (6) tengerimalac (7) thaiföld (50) tianjin (6) tibet (7) trảng bom (5) ügyintézés (16) újév (7) ünnep (11) urumcsi (6) utazás (125) vacsi (6) város (17) vasút (15) vendégposzt (9) vietnam (66) vietnám (6) virágelvtárs (9) víz (5) vizsga (32) vizsgáztatás (6) vízum (9) vonat (12) wanzhou (7) wenzhou (7) wuhan (186) xianning (177) xinjiang (27) Címkefelhő
süti beállítások módosítása